Skype button disabled

Dr Komoróczy Iván alispán – festőművész mellszobra

Jármi Község Önkormányzata a 3974/00141 azonosító számú pályázatát 1.700.000 Ft támogatásban részesítette a Vízuális Művészetek Kollégiuma a 012/39/13 számú döntésével. A támogatásból Önkormányzatunk megbízásából Bíró Lajos szobrászművész elkészítette Dr Komoróczy Iván alispán és festőművész mellszobrát, melynek anyaga bronz, mérete 5/4-es életnagyság. A posztamens anyaga süttői mészkő, mérete 140x40x30 cm. Dr Komoróczy Iván öltönyben és nyakkendővel ábrázolt, fején kalapot hord. Tekintete előre néz, haja rövidre vágott, bajuszt visel.

Dr Komoróczy Iván: Kántorjánosiban született 1869. január 1-én. Lassú tempójú volt beszédében s mozgásában. Csak érvek előtt hátrált meg, hatalom s felsőbbség előtt soha. Dacos harag fűtötte az elszenvedett sérelemért s nem nyugodott, míg elégtételt nem kapott. Amikor pedig úgy érezte, hogy hazájáért kell helytállni, 1915 elején 45 éves korában katonának jelentkezett s kiképzése után a harctérre kéredzkedett. Az orosz fronton harcolt, majd betegsége miatt hazaküldték. Amikor a harctérről kénytelen volt hazatérni, főszolgabíróságot vállalt a megye politikailag legnehezebb járásában. A tudást, az igazságot s a becsületet mindenek fölé helyezte. Minderre életét is kész volt feltenni. Művelt ember volt. Nagy könyvtárában jogi könyvek mellett sorakoztak a filozófia, a történelem, a társadalom – és közgazdaságtudomány kötetei, a klasszikus irodalom mellett a művészet képeskönyvei. Családszeretete űzte a szakadatlan s fáradhatatlan tevékenységre. A pályaválasztása idején a megyei nemesi tradíció és a megélhetés gondolata a jogászi illetve a közigazgatási pályára terelte őt, miután a festészet nem lehetett megélhetést adó foglalkozásává. A magyar közigazgatási törvények gyűjteménye és magyarázata című munkája tenyérnyi vastag kötet, az ország minden jegyzői hivatalában, miniszteri rendeletre, mint vezérkönyv volt használatos. Semmit sem szeretett úgy szellemi foglalkozásai közül, mint a festészetet. Festővé lenni? – ennek anyagi akadályai voltak, elsősorban növekvő családja. Öt gyermeke volt. A nagybányai festőiskola alapítójának egyike, első és második nemzedékének barátja, művészetet pártoló férfi, aki a maga kedvtelésére szívesen rajzolt, festett. Több kiállításon szerepelt képeivel. Soha nem volt a saját munkájától elragadtatva. Kiállító szándékát soha nem árulta el barátai előtt, idegen zsűritől kívánt bizonyságtételt önmaga számára. A régi Nagybánya fénykörében nagyon kicsinynek érezte magát, de szeretett volna méltó lenni arra a szerény helyre is, amely szerinte neki ott jutott. Minden egyéb foglalkozása férfi kötelesség volt hazája, családja, gazdasága vagy vállalt hivatala iránt, de képzeletének, vágyainak horizontján mint délibáb úszott állandó életcélként a festészet. Jelenléte Nagybányán erkölcsi és művészerkölcsi többletet jelentett.
A trianoni békediktátum három országra szabdalta birtokát, a trianoni határok közé szorított Magyarországra esett a legnagyobb darabja. Csonka – Szatmár megyében alispán lett. Gazdag közigazgatási tapasztalatait, nagy szociológiai elméleti tudását, emberszerető terveit, invenciózitását,(leleményesség, találékonyság), fáradhatatlan tevékenységét azonban felettesei sajnos nem tudták felismerni, értékelni. A leírás szerint pörbe keveredett velük, a Közigazgatási Bíróság neki adott igazat, de kérte nyugdíjazását.
A nép, a középbirtokosság, a megyebizottsági tagok s általában az ismerősei előtt tiszteltebb ember a megyében alig volt, bár nem mindig értették meg.
Tudták róla, hogy nagy tudása van, hogy igazságos, becsületéhez makula nem fér és hogy bátor kiállani az igazság mellett.
Arcát nézve: Rákóczi kemény kuruc brigadérosai ködlenek fel képzeletünkben: ráncoktól vagdalt, sápadt magyaros arcával, csavarintott, erős bajszával, hatalmas mellkasával olyan, mint a lovas népek fiai.
Abban a társadalmi osztályban és környezetben, amelyben született és élt, Szatmárban, a dzsentri klasszikus vármegyéjében, mindenképpen furcsa és kitűnő jelenség volt Komorózcy Iván képzőművészetért rajongó s állandóan a festés vágyától fűtött, egyébként tipikusan vidéki, úri magyar egyénisége.
Halálakor még élő régi barátai őszintén meggyászolták szívükben ezt a különleges, szép magyart.
Iván bácsi, mert így emlegették akik ismerték, elhunyt 1935. április 5-én Jármiban, – találjuk az anyakönyvi bejegyzésben itt a hivatalban.
A Nagybányai festők Társasági tagjainak életét ismertető könyv Róla készített tanulmánya azt írja róla :
- „Egy kihalófélben lévő emberfajtához tartozott.”

  1. Még nincs hozzászólás
Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass